Gáspár László

TANGÓ órák

Tizenévesen versenyszerűen atlétizált. Egyszeres ifjúsági magyar bajnok, ifjúsági országos csúcstartó (távolugrás) és háromszoros ifjúsági válogatott volt. 1995-ben Spanyolországban egy neves flamenco táncos óráira iratkozott be. Órák után a “menők” ott maradtak salsázni. Itt csapta meg a tánc „szele”. Hazaérve egy nagyon jó és humoros tánctanár, Koltai Ottó bácsi társastánc óráira kezdett járni. 1997-ben folytatta a társastánc tanulást az Oktogon Táncstúdióban Tóth Attilánál és Kulik Johannánál. Ők ismertették meg az argentin tangóval is.

Az 1998 elején indult első budapesti milonga, a Tango y Alma látogatója kezdettől fogva. Emellett 2002 és 2003 között versenytáncolt standard táncokban. Partnerével a „C” osztályig jutottak. 2003-tól az Argentin Tangó Táncszínház táncosaként számos táncelőadásban részt vett. Táncolt az „Évszakok Buenos Airesben”, a „Tango Express” és a „Lélekhúrok” előadásain, illetve több budapesti és vidéki fellépésen. A Táncszínházzal tanított is, kezdő órákat tartott színházi partnerével.

Számos külföldi és hazai tangó fesztiválon, workshopon vett részt (Belgrádi Tangó Fesztivál 2004, 2005, Amszterdami Tangomagia Fesztivál 2004, 2005, Isztambuli Tangó Fesztivál 2006, Danubiando Fesztivál 2009).

“A tangóban az egymásra és a zenére való ráhangolódás, a szavak nélküli beszélgetés, a vezetés-követés harmóniája vonz. Épp ezért a tánc  mindig improvizáció, csak arra pillanatra és alkalomra jellemző.
Szeretném másoknak is átadni azt az örömet, amit a zenével és a partnerrel való harmónia megtalálása jelenthet.”