Kádas Ildikó

1979-ben születtem Budapesten. A művészetekkel mindig szoros kapcsolatban voltam, kiskoromtól zenélek többféle hangszeren. Jelenleg egy ír együttesben játszom fúvós hangszereken.

Mottó: „A hajók a kikötőben biztonságban vannak, de nem erre tervezték őket.”

Közgazdász tanulmányaim közben találkoztam a művészetterápia módszerével az MMSZKE (Magyar Művészeti és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesület) képzésén. Diplomám megszerzése után a gyermekvédelem területén kezdtem el dolgozni, ezért elvégeztem a szociálpedagógia szakot is. Azt tapasztaltam, hogy az alkotás, a kreatív, művészi tevékenység nagyon jó hatással van mindenkire, ezért ebbe az irányba képeztem tovább magam. Tanultam zeneterápiát és beiratkoztam a Wesley János Főiskola Komplex művészeti terapeuta képzésére, ami integrálja a különböző művészeti ágakat és a meseterápiát is.

Fő területem a csoportterápiák és a művészetterápiák. 2008 óta vezetek csoportokat főként felnőtteknek önismereti célból, ill. szociális és egészségügyi területen. 

 

Célom azt segíteni, hogy a csoport segítségével mindenki ráébredjen az elakadásaira, szenvedésének forrására és ezáltal megtalálja a továbblépés kulcsát, a saját belső forrását egy szabadabb élet felé.

 

 

művészetterápia
csoportterápia